menzatálcámon
irigységtől sárguló
almaleves vár

az aluljáró
falára naplementét
fújtak művészek

fénytócsákon át
araszoló hernyósor
mozgó sminktükrök

gyomromban beton
könnyező sörösüveg
már félig üres

eldobált csikkek
repedezett járdaszél
hitem füstté vált

borostyánszínnel
izzó sarlószempilla
fénytől mocskos éj

álmatlan fekszem
ágyam szélén ér a fény
sosincs éjszaka

medence alján
rozsdamarta emlékek
tüdőm nem bírja

kávészemek
csészemélyről pillantok
saját magamra